Sola Scriptura, 2022/1. (XXIV. évf., 82. szám)
Tartalom
30 éves a Sola Scriptura Teológiai Főiskola
Gondolatok
Írásmagyarázat
Biblia és történelem
Régi prédikációk – maradandó tanítások
Könyvajánló
Dante Alighieri költő, filozófus, az olasz és a világirodalom nagy klasszikusa, „az olasz nyelv atyja” halálának 700. évfordulójára emlékezünk ebben az évben, ez ad aktualitást az alábbi írásnak.
Bod Péter prédikációja a Megváltóba vetett személyes hitről
„Megszáradt a fű, elhullt a virág, de Istenünk beszéde mindörökre megmarad.” (Ésa 40,8)
A 22. zsoltár olyan bepillantást enged Krisztus lelki szenvedéseinek mélységeibe, amely az Írásban is egyedülálló.
Félreértés ne essék, az alábbi írásban nem valami érdekfeszítő, pártállami titkosrendőrségi sztorit szeretnék megosztani az olvasókkal, hanem a második világháború utáni évtizedek máig ható, több tekintetben is feldolgozatlan területének, nevezetesen az egyházvezetők és más egyházi személyek pártállami állambiztonsági szervekkel történő együttműködésének egy igen fontos vetületére rámutatni.
Részlet Samuele Bacchiocchi Immortality or Resurrection? A Biblical Study on Human Nature and Destiny c. könyvéből.[1]
Részlet Samuel Bacchiocchi: Immortality or Resurrection? A Biblical Study on Human Nature and Destiny c. könyvéből.
A Szentszék félhivatalos lapjának tekinthető La Civiltà Cattolica kétségkívül napjaink egyik leforróbb vitájában tett közé állásfoglalást.
A rendszerváltás óta eltelt több mint húsz évben több volt szocialista ország is képes volt szembenézni saját múltjával és ennek árnyoldalaival is, de Magyarország és az itt működő egyházak ebben a vonatkozásban adósak maradtak. Éppen ezért értékelhető nagyra az az elhatározás, amely a Magyarországi Evangélikus Egyházban született meg 2005-ben.
„Te pedig, kis gyermek, a magasságos [Isten] prófétájának hívattatsz, mert az Úr előtt jársz, hogy az ő útjait megkészítsd, és az üdvösség ismeretére megtanítsd az ő népét, a bűnök bocsánatában.” (Lk 1,76–77)
Jób könyvének vannak még fel nem tárt mélységei, amelyek a megértett igazságokat is árnyalhatják, tovább mélyíthetik. A következőkben néhány olyan újszerű felvetést teszünk – olykor régiek fölelevenítése mellett –, amelyek segíthetnek egyes problémás részletek megértésében, illetve a könyv világos alaptanításaihoz történő csatlakoztatásukban.
„Az elmúlt másfél évszázad a totális diktatúrák és ideológiák korszakával az emberi történelem, benne az egyháztörténet egyik legnagyobb megpróbáltatását hozta magával. Ez a küzdelem kiterjedt az élet minden lehetséges területére. Az emberek lelkének és lelkiismeretének befolyás és uralom alá hajtására tett erőszakos kísérletekkel összeroppanni látszott a belső, egyben végső menedék, s vele az emberi méltóság tisztelete is. Ennek a lelki pusztításnak nem csupán a nyomai maradtak meg mindennapjainkban, hanem ma is világosan felismerhetők hasonló törekvések.”1 Ezért a Barmeni Teológiai Nyilatkozat tanulmányozása ma is időszerű.
Nemcsak az irodalommal kapcsolatban lehet a két nagy írót együtt említeni, hanem a valláshoz és a Bibliához való viszonyulásukat tekintve is: a Szentírás meghatározó szerepet töltött be mindkettejük életében.
Megtanultuk, hogy a mind fejlettebb élőlények legfejlettebbikeként végül megjelent az ember, a Homo sapiens, s vele az értelem.
Háromrészes cikksorozatban vizsgáljuk a szégyen témakörét. Első tanulmányunkban tisztázzuk a Szentírás szégyenről alkotott fogalmát, amelyhez az eredeti kifejezések jelentéseit is segítségül hívjuk. Látni fogjuk, mennyivel árnyaltabb képet nyújt a Biblia a szégyenérzetről, mint a modern pszichológia.
Még ha félre is teszünk minden előzetes ismeretet a szégyenérzetről, pusztán a szégyenről szóló cikksorozatunk első részében feltárt és megismert tényekből és adatokból is arra a megállapításra jutunk, hogy az emberi élet igen fontos és kikerülhetetlen része a szégyen.1 A tanulmány mostani részének legnagyobb kérdése tehát az, hogyan is jelenik meg ez a viselkedésünkben, gondolkodásunkban. A vizsgálódás módszere pedig ezúttal is különböző igeszakaszokra, bibliai példákra épül.
Cikksorozatunk utolsó részéhez érkeztünk. Az eddigiekben áttekintettük, mit jelent a szégyenérzet bibliai fogalma, valamint megvizsgáltuk, hogyan jelenik meg a szégyen a lelki magatartásunkban. E mostani, befejező részben arra keressük a választ, hogyan megy végbe és mit jelent valójában Isten szégyenérzetből szabadító munkája.
„Én, Jézus, küldtem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes Hajnalcsillag.”
A kánaáni kultúra i. e. 1750–1550 között élte virágkorát, majd történetének utolsó három évszázadában, i. e. 1500–1200 között egysége fokozatosan megszűnt. A Biblia szerint Kánaán többféle népessége egyetlen közös őstől, Kánaántól származott.
A Biblia nem említi név szerint a hükszoszokat, azonban József története a bibliai kronológia alapján kapcsolódik ehhez a népcsoporthoz. A Biblia belső időrendje szerint József sok próbatétel után egy hükszosz fáraó főembere lett, Jákob pátriárka és családja pedig ugyanezen fáraó uralma alatt telepedett le Egyiptomban, és vált itt nagy néppé, i. e. 1650 körül.
„Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek!”
Az 1960-as évektől folytatott vatikáni „keleti politikát”, a Szovjetunió érdekszférájába tartozó államokkal kapcsolatos politikát jelentette az Ostpolitik. Érdemes először megvizsgálni ennek történelmi kontextusát: miért, milyen körülmények között születhetett meg maga az eszme, a gondolatrendszer?
Nem szokványos a cikk címében szereplő alternatíva – „egyedül az Írás” vagy „egyedül az egyház” – felállítása. Azonban a két végső tekintély közötti választás kényszerűsége ma valóságos dilemma mind a keresztény egyházi közösségek, mind az egyes keresztények számára. Ez a kategorikus állítás magyarázatot kíván.
Pál apostol olyan rendszabályokat fogalmazott meg, amelyekkel kifejezett tiltás nélkül is ki lehet iktatni az istentiszteletről a zavaró jelenséget.
„Ha valaki szomjúhozik, jöjjön hozzám és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek! Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg.” (Jn 7,37–39)
A „sola Scriptura” elv megalapozója maga Jézus Krisztus, aki a bibliai hermeneutika alapelveit is meghatározta.
„A nevelés hosszú időn át főképpen az emlékezőtehetség foglalkoztatására irányult, a végletekig megterhelve azt, míg a többi szellemi erőt nem fejlesztették kellőképpen.”
„Pascal a Gondolatokban egy úgynevezett perspektivikus igazságfelfogást dolgoz ki és működtet, amely alapvetően különbözik a geometriai vagy a korban bevett filozófiai igazságfelfogásoktól.”
Pál apostol így írt munkatársának, Timótheusnak: olyan személyeket válasszanak a gyülekezeti tisztségek betöltésére, „akiknél megvan a hit titka, tiszta lelkiismerettel” (1Tim 3,9).
A Biblia-terjesztés sokáig nem valósulhatott meg tömeges méretekben. Áttörés ezen a területen – Magyarországot is beleértve – csak a 18–19. század fordulóján történt.
Az ellenállás evangéliumi szempontú értékelésekor hangsúlyosan meg kell különböztetnünk egymástól erőszakos és erőszakmentes ellenállást. Hogy ez a különválasztás milyen horderejű, azt az alább lefolytatott tisztázó eljárás legvégén lesz módunk igazán értékelni.
Az Újszövetség számos helyen visszahivatkozik az Ésaiás könyve 52. és 53. fejezetében olvasható messiási jövendölésre, amely egyedülálló módon szól Jézus helyettes áldozati halálának okáról, körülményeiről és eredményeiről: Mt 8,17; Jn 1,29; 12,38; Ap csel 8,31–35; Rm 4,25; 1Pt 2,22–25. E prófécia alapján egyértelmű a názáreti Jézus azonossága a megígért Messiással. Mégis számos mai keresztény írásmagyarázó vallja, hogy a prófécia a szétszóratást és elnyomatást szenvedett zsidó népet ábrázolja.
Ezt a kifejezést, hogy a „lélek halandó”, ritkán használjuk. Ebben a formában még nem is találkoztam vele olvasmányaim során. Az első pillanatban talán meg is lehet ütközni rajta. Hogy az ember – aki sarx és pszüché – halandó, ezt természetesnek tartjuk, és szoktunk beszélni a test halandóságáról is. itt azonban megállunk, pedig ezzel csak féligazságot mondtunk ki, hiszen a lélek sem rendelkezik örök szubsztanciával, vagyis szintén alá van vetve a halandóságnak.
Az ószövetségi iratok héber, illetve kis részben a héberrel közeli rokonságban álló arám nyelven íródtak – sőt, maga Jézus is arámul tanított –, de az evangéliumot görög nyelvi és szellemi környezetben kellett megszólaltatni.
A kereszténység bibliai reformja napjainkban is zajlik, főként a 20. század első felében neves teológusok által indított, a Szentírás-értelmezés platóntalanítását célul kitűző teológiai irányzat és egyes utóreformációs mozgalmak révén. E reform tétje nem egyszerűen az, hogy Pál apostol kiemelkedjen a középszerű platonikus gondolkodók sorából. Az igazi tét az, hogy a kereszténység újra olyan egyedi színként jelenjen meg az eszmék palettáján, amely eredeti és érdemi válaszokat kínál az emberi lét nagy kérdéseire.
A tudóstársadalom többsége nem osztja a kereszténység és az antikvitás kohéziójának a paradicsomos rántotta képével kifejezett minősítését. A kereszténység kialakulását különösképpen is szokás pozitív felhangokkal visszavezetni kultúrák ötvöződésére. Ugyanakkor olyan gondolkodók is akadnak, akik Weöresnél sokkal radikálisabban mutatnak rá a kereszténység szóban forgó – témánk szempontjából elsősorban tehát a görög filozófiával történt – vegyülésére. Mindenekelőtt talán Nietzsche említhető, aki a kereszténységet egyenesen vulgarizált platonizmusnak nevezte.
Pascal több szempontból a „sola Scriptura” elv továbbvivője, az előreformációs irányzatok és a XVI. századi nagy reformáció szellemi örököse. A Gondolatokban Isten jeleinek keresésére és valószínűségi megfontolásokra ösztökéli olvasóit. Eközben óhatatlanul rekonstruálja valamelyest a saját hitre jutásának belső, rejtett folyamatát is.
Mint minden prédikációja, az itt közölt igehirdetés is tanúskodik Spurgeon „mélyhallásáról”, arról, mit hallott ki ő egyetlen igéből, mi mindent értett meg általa.
„A prédikációkra szent komolysággal és alapossággal készült. Ugyanakkor az Igének nem csak hirdetője volt. […] Börtönöket, kórházakat látogatott, és igyekezett segíteni az elesetteken. Ugyanerre bátorított mindenkit a környezetében.”
„Az igazán nagy megpróbáltatásokat, amelyeket Isten megenged, egyetlen ember sem tudja néhány nap alatt pszichikailag feldolgozni. Azt láttuk, hogy a leg-nagyobb küzdelem eljutni addig a pontig, hogy teljesen letegyük az életünket Isten kezébe.”
A kereszténység jobbára csak az első században, az apostoli korban volt igazán egységes. Ma már szinte áttekinthetetlennek tűnik a felekezetek és irányzatok sokasága, a kereszténységgel ismerkedni kívánókat elrettentheti az eligazodás nehézsége. E tanulmányból megismerhetjük a kereszténység mai négy fő irányzatát.
„A bálványimádás nem pusztán a faragott képek előtti meghajlást jelenti, hanem az a lényege, hogy másba helyezzük bizalmunkat, nem a láthatatlan, mindenható Istenbe. Könnyen készíthetünk magunknak istent tapasztalatunkból, vagyonunkból, talentumainkból, bálvánnyá emelhetjük gyermekünket, feleségünket, férjünket, barátainkat. Bármit vagy bárkit istenné emelhetünk, amit vagy akit többre tartunk Megváltónknál, és jobban bízunk benne, mint Istenben.”
A halál mibenlétéről és a halállal szembeni reménységről szóló eredeti bibliai tanítás alig ismert, még a hitvalló keresztények körében is. Rendszerint a Szentírást jobban ismerőknek is csak töredékes fogalmaik vannak arról, mit mond a Biblia pontosan erről a kérdésről. Az alábbiak rendszeres összefoglalást tárnak elénk a szóban forgó témakör, illetve a rá vonatkozó bibliai tanítás egészéről.
Aggeus próféta írása a legpontosabban datált ószövetségi könyvek egyike: I. Dareiosz uralkodásához (i. e. 522–486) kapcsolva közli a dátumokat, amikor Isten üzenetet küldött általa Júda fejedelméhez, főpapjához és népéhez.
Az alább olvasható zsoltármagyarázat Luther Négy vigasztaló zsoltár Magyarország királynéjának, 1526 című írásából való, amelyet a mohácsi vész, illetve II. Lajos király eleste után küldött Mária királynénak.
„Szinte lehetetlen felmérni egy olyan épület hatását, amely magasabb, mint a mi legnagyobb templomtornyaink.”
Propedeutikai szemináriumunkon Jean-François Lyotard Posztmodern állapot című írásával foglalkoztunk, s ahogy ez az ilyen jellegű fórumokon könnyen megesik, az egymást követő asszociációk, felvetések – mondhatni ötletek – hevében a beszélgetés észrevétlenül eltávolodott Lyotard-tól és a Posztmodern állapottól, s már olyan kérdésekről folyt a diskurzus, amelyek legfeljebb csak közvetve kapcsolódtak az alaptémához.
A keresztény antropológia és etika összefüggései című rendszeres teológiai disszertáció előkészítéseként e tanulmány azt vizsgálja, hogy milyen antropológiai képet nyerünk az emberről, ha a halál mibenléte felől közelítünk a kérdéshez.