szeptember
06.
Biblia és természettudomány

Milyen hosszú a teremtés egy napja?

„Lett este, és lett reggel: első nap.” (1Móz 1,5)

Horváth Ildikó   |   2015/4.

Ahhoz, hogy az ember eligazodhasson saját létének kérdéseiben, elkerülhetetlenül szükséges világosan látnia az eredetet, hisz e nélkül „borzadva és szédülten sodródik az ismeretlenbe, mint kezdet nélküli koromsötét éjszakába”.

 

„Tudásunk egy csepp; amit nem tudunk, az egy egész óceán.”
(Isaac Newton)

 

Newton gondolatával szeretném kiemelni mindenekelőtt, hogy a címben megfogalmazott kérdés megválaszolásakor jelen tanulmány sem vállalkozhat részletes, teljességre törekvő elemzésre – terjedelmi korlátok, az ismeret, illetve a megismerhetőség végessége okán –, csupán néhány átfogó meglátás megfogalmazására tehet kísérletet.

Fontos hangsúlyozni, hogy bár a közfelfogás általában a tudást és a hitet ellentétes fogalomnak, lehetőségnek tekinti – míg valójában a tudás ellentéte a tudatlanság, a hit ellentéte pedig a hitetlenség –, az Örökkévaló egyetemes uralma nem indokolja ezt a szétválasztást. Ugyanakkor, míg a tudomány oldala felől három jelentős irányzaton keresztül mutatom be az emberi tudás, megismerés adta értelmezéseket, a végső válaszokat a Biblia felől közelítve fogalmazom meg.

Ahhoz, hogy az ember eligazodhasson saját létének kérdéseiben, elkerülhetetlenül szükséges világosan látnia az eredetet, hisz e nélkül „borzadva és szédülten sodródik az ismeretlenbe, mint kezdet nélküli koromsötét éjszakába”.1 Látni kell azonban, hogy nem pusztán filozófiai kérdésről van szó. Az ember világlátása, életfelfogása az alapja annak, hogy milyen értékrendet választ, milyen erkölcsi döntéseket hoz, sőt milyen módon éli az életet.

Természettudomány-világkép-hit hármasában mindenkinek el kell helyezni önmagát, s ha tudatosan ezt nem is teszi meg, élete, életmódja mindenképpen tanúskodik helyzetéről.

Választásai, döntései ugyanakkor nem csak az egyén mindennapi életére vannak hatással, hiszen egyben befolyásolják közösségének, társadalmának viselkedését is.

A természettudományok és a vallás kapcsolatát több tudós is megpróbálta modellezni. Ezek közül John F. Haugh tipológiája szemlélteti legtömörebben a lehetséges viszonyulásokat:

Conflict/összeütközés: a tudomány és a vallás alapvetően kibékíthetetlenek.

Contrast/ellentét: a két terület teljesen más kérdésre válaszol.

Contact/kapcsolat: párbeszédre, összhangra törekvés; leginkább abban a formában, amelyben a tudomány formálni képes a vallás értelmezését.

Confirmation/megerősítés: a vallás támogatja a tudományos kutatásokat, válaszokat.

A természettudományos világszemlélet meghatározó tényezővé válása a 19. században, felerősítette azokat a hangokat is, melyek réginek és túlhaladottnak tekintik a Biblia teremtéstörténetét, mint amely már egyáltalán nem, vagy csak kismértékben vehető komolyan. Ezért joggal vetődik fel a kérdés: „…hogyan vethető össze a hétnapos teremtésről szóló kijelentés az évezredek millióival (…), melyek során, a tudomány mai állása szerint, a világegyetem kialakult?”2

Mielőtt a biblikus – huszonnégy órás nap – értelmezésre térnék, először három jelentős irányzat válaszait mutatom be. Ezek az irányzatok a tárgyalás sorendjében: a „nap-korszak” vagy geológiai nap elmélete, a „kinyilatkoztatás-nap” elmélet, valamint az irodalmi értelmezés elmélete.

 

A „nap-korszak” vagy geológiai nap elmélet

Ezen elmélet szerint a teremtés napjai egy-egy hosszabb, a földtörténet geológiai korszakát jelölik. Első képviselői Thomas Chalmers teológus, matematikus és Hugh Miller geológus volt a 19. században. Hipotézisüket – mely szerint a Föld jóval idősebb, mint ahogy a Biblia belső kronológiájából kiszámítható, illetve ahogy a zsidó időszámítás emlékezetben tartja – a geológia és a fizika tudománya egyre inkább megerősítette. Elsősorban azok a geológusok részesítették előnyben ezt a magyarázatot, akik tudományos ismereteik bővülése mellett a Biblia tekintélyét is tiszteletben tartották.

A vallás oldaláról azokra az igékre hivatkoznak – Zsolt 90,4; Ezék 4,6 –, amelyek egy-egy napot szimbolikusan használnak egy hosszabb időszak jelölésére. Rabbi Joseph Herman Hertz így fogalmaz egy általa szerkesztett könyvben: „Egyes bibliamagyarázók szerint nem közönséges napról, hanem Istennek egy napjáról, egy korszakról van itt szó. Ő előtte ezer év is csak egy napnak számít (Zsolt. XC, 4). – »Az időnek földi, emberi mértékét, emberi kéz által készített óra egységeit nem lehet alkalmazni a három első napra, amikor még nem létezett a Nap. A teremtés egy-egy korszakának kezdetét reggelnek, befejezését estének nevezi.« (Delitzsch, Zsidó források: Guttmann, 49–50.) Hasonlóképpen beszélünk mi is az élet hajnaláról és alkonyáról.”3

Modern kutatások alapján a Föld korát kb. 4,5 milliárd évben határozták meg, s a 19. században ezt a vízi hordalék üledékesedésének sebességéből számolták. Ez a módszer azonban csak abban az esetben vezet pontos számításhoz, ha feltételezzük, hogy a rétegződés sebessége állandó, valamint az erózió sebessége sem változik.

A későbbiekben a tudományos módszerek fejlődése a mérési eszközök változását is magával hozta, így került előtérbe a radiometrikus kormeghatározás, mely „olyan tudományos technika az anyagok korának meghatározására, amely a természetben előforduló radionuklidok, ill. radioizotópok felezési idejének és jelenlegi gyakoriságának ismeretén alapszik”.4 Az ismeretek mélyülése azonban a hibák, bizonytalansági tényezők feltárásában is komoly szerepet játszik. Magyar nyelven is több tanulmány olvasható, mely e módszer problémáit nevezi néven, például Svingor Éva (az MTA Atommagkutató Intézetének munkatársa) tanulmánya, melyet A C-14 kormeghatározás alapjai és problémái címmel írt.5

További nehézség, hogy a bibliai napok sorrendje nem azonos teljes mértékben a Föld és a rajta kialakuló élet tudósok által meghatározott sorrendjével. Elsőre is szembetűnő különbség, hogy a Nap és a csillagok teremtését megelőzi a Föld és növényzete teremtése, miközben a tudósok ennek épp az ellenkezőjét állítják.

Az i. sz. 2. századi kabbalista irodalom – Zohár – a napszakok összetartozása mellett érvel, ekképpen: „És lőn este (1Móz 1,5). A sötétség oldala felől. És lőn reggel. A világosság oldala felől. Ebből az következik, hogy [a két napszak] egyesül, mondván, egy nap. Rabbi Jehuda azt kérdezte, miért jelentették minden nap, hogy lőn este, és lőn reggel? Azért, hogy tudjuk, nincs nappal éjszaka nélkül, és nincs éjszaka nappal nélkül, mert [a két napszak] nem válik meg egymástól.”6

Tiszteletben tartva és semmiképp sem lebecsülve az emberi erőfeszítést és a megszerzett tudást, mégis ragaszkodva a tudományos eredmény kritériumához – bármikor megismételhető és a végeredményében mindig azonos – azt kell mondjuk, hogy ennek az elméletnek az elfogadásához is leginkább hitre van szükség bizonyíthatóságának hiányában.

 

A „kinyilatkoztatás-nap” elmélet7

Ebben az elméletben a jom (nap) szó a kinyilatkoztatás egy-egy napját jelenti, vagyis az Örökkévaló hat nap alatt jelentette ki Mózesnek a teremtés egyes részleteit, de azt is elképzelhetőnek tartják, hogy mindez csupán látomásban történt, és a látomások sorozata tartott hat napig. Ennek a szemléletnek egyik fontos képviselője J. H. Kurtz, 19. századi, német evangélikus teológus volt, aki a bibliakritika irányzata mellett is elkötelezte magát.

Ezen elmélet szerint a Biblia teremtéstörténete nem a kronológiai sorrendet követi, hanem részben időrendi, részben tematikus, amely abban a logikai sorrendben követi egymást, ahogy a földön élő emberre, mint megfigyelőre, hatást gyakorolnak.

P. J. Wiseman brit dandártábornok, amatőr bibliatudós szerint a teremtési napok azt az időszakot képviselik, amelyben az Örökkévaló felfedte a teremtés művét. Mindezt szóban diktálta Ádámnak, s Mózes csak a már megírt történetet (toledot) szerkesztette egybe a többi tizenegy nemzetség történettel (toledottal).

A Föld teremtésének nyilvánvalóan nem volt szemtanúja az ember, tehát szó szerinti értelemben a teremtés története nem történelmi leírás, azonban semmi nem utal arra, hogy itt egy látomásról lenne szó.

 

Az irodalmi értelmezés vagy történelmi-művészi interpretáció

Ezen irányzat szerint „a teremtéstörténet nem mai értelemben vett történelmi feljegyzés és tudományos adatok forrása, nem is mitológia vagy az evolúcióelmélet mitologikus megfogalmazása, hanem teológiai üzenet bölcsességirodalmi formában.”8 Célja egyedül az, hogy bemutassa a szöveg isteni eredetét, valamint az emberre vonatkozó jelentőségét, s ezzel egyben kikerüli azokat a problémákat, melyek pl. a tudományos felfogás felől érkeznek. A napok bár konkrét napokat és nem korszakokat jelentenek, az időrendnek még sincs semmilyen szerepe. Nem akar állást foglalni természettudományos kérdésekben, ugyanakkor állást foglal teológiai kérdésekben.

Már a középkorban felfedezték azt a vitathatatlanul szépséges szimmetriát, melyet épp ez az irányzat bontott ki a teremtés történetéből:

Mindkét (3. és 6.) napon két-két alkotás látható. A 3. napon a növényzet, bár a mozdulatlan környezet része, egyben az első „lakója” is a Földnek; a 6. napon pedig az ember, aki az Örökkévaló képmására teremtetett, és aki a sabbat nyugalmának is részese lehet.

 

A biblikus értelmezés

Alapvető kérdés, hogyan gondolkodunk a mózesi könyvek szerzőségéről.

A zsidó tradicionális felfogás szerint a Tóra szerzője nem Mózes, hanem az Örökkévaló. Mózes csupán leírta a neki diktált, de már a világ teremtését megelőzően megteremtett Tórát. Ezzel éles ellentétben a bibliakritika irányzatát képviselők álláspontja, hogy Mózes öt könyve nem egységes alkotás, hanem különböző történelmi korokban keletkezett iratok egybeszerkesztése, mely a babiloni fogság utáni időben nyerte el végső formáját. A Biblia tanúságtétele szerint azonban Mózes a Tóra írója, illetve bizonyos estekben az Örökkévaló szavainak lejegyzője:

2Móz 17,14 – „Azt mondta az Örökkévaló Mózesnek: Írd meg ezt emlékeztetőül egy könyvbe, és add tudtára Józsuénak…”

2Móz 24,4 – „Mózes pedig feljegyezte az Örökkévaló minden beszédét.”

2Móz 24,7 – „Azután vette a szövetség könyvét és felolvasta a nép előtt.”

2Móz 34,27 – „Azután ezt mondta az Örökkévaló Mózesnek: Írd fel ezeket az igéket, mert ezeknek az igéknek alapján kötöttem szövetséget veled és Izráellel!”

4Móz 33,1-2 – „Ezek Izráel fiainak a táborhelyei… Mózes ugyanis feljegyezte az Örökkévaló parancsára elindulásukat az egyes táborhelyről.”

5Móz 31,9 – „Mózes leírta ezt a törvényt, és átadta a papoknak…”

Ez az alapvetés meghatározza a Biblia kijelentéseihez való hozzáállásunkat: elfogadásukat vagy megkérdőjelezésüket.

A héber szöveget olvasva feltűnik az első, illetve a többi nap „megnevezése” közötti különbség: egy nap az első nap kifejezés helyett; míg a többi nap megnevezése a sorszámozásnak megfelelő módon történik (második nap, harmadik nap stb.).

Ez a formula eligazodást adhat a „Lett este és lett reggel…” kifejezés értelmezésében, mely az összetartozás külön kiemeléseként is értelmezhető, mint amely egy mai ismereteink szerinti huszonnégy órás időszakot jelöl. Ugyanakkor az első nap tekintetében még nem a napfelkelte, ill. napnyugta jelölte ki az egy napot, azonban igaznak és állandónak fogadva el a természeti törvényeket, az egynapnyi időt már akkor is a Föld tengely körüli forgása szabta meg. Emellett minden esetben, amikor a Szentírás további részeiben a jom szó sorszámnévvel fordul elő, mindig konkrét, huszonnégy órás napra utal ez a szerkezet. A rövid időtáv – 6 nap – jelezheti egyben a cselekvés megtervezettségét, tudatosságát is, amely párosul a korlátlan és teljes hatalommal. Jeremiás próféta így ír erről könyvében: „Íme, én, az Örökkévaló, Istene vagyok minden testnek; vajon van-e, ami lehetetlen nekem?” (Jer 32,27) Ha a Teremtő képes a semmiből, puszta szóval teremteni – „És mondta Isten: Legyen világosság, és lett világosság”9 –, miért is „tervezne” évmilliókat az ember megjelenése elé?

A Biblia belső összefüggései, következetes összhangja önmagával lehetőséget teremt arra, hogy problémás vagy nehezebben érthető igét, igeszakaszt egy másik ige, igeszakasz értelmezzen. A mi esetünkben a Tízparancsolat szakasza az, amely magyarázatot szolgáltat arra a kérdésre, hogy miért hat nap a teremtés ideje, miért nem több vagy kevesebb. 2Móz 20,9–11-ben így olvashatunk az isteni példaadás okáról és mikéntjéről: „Emlékezz meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg! Hat napon át munkálkodj, és végezd minden dolgodat. De a hetedik nap az Örökkévalónak, a te Istenednek nyugalomnapja. (…) Mert hat nap alatt teremtette az Örökkévaló az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van; a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az Örökkévaló a nyugalom napját.” Úgy tűnik, mintha a teremtés idejével, illetve rendjével személyes példán keresztül akarta volna bemutatni a Mindenható a később törvénybe is iktatott ideális emberi életrendet.

 

„Ki akarja elhomályosítani az örök rendet tudatlan beszédével?”

Az összefoglalást a Jób könyvéből vett idézettel kezdjük: „Ekkor így felelt az Örökkévaló Jóbnak a forgószélből: Ki akarja elhomályosítani az örök rendet tudatlan beszédével? Nosza, övezd fel derekadat férfiasan, én majd kérdezlek, te meg taníts engem! Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!”10 Kétségtelen, hogy az ember nem volt szemtanúja sem a világ keletkezésének, sem az emberi élet megjelenésének. Mindaz, amit erről gondol, minden esetben hitet igényel tőle.

A tudomány hipotézisekkel és paradigmákkal dolgozik. „Először felállít valaki egy hipotézist, mely megmagyarázza és rendszerbe foglalja az ismert tényeket, aztán ha ez a hipotézis elég meggyőző erővel bír, és a tudósok többsége magáévá teszi, tudományos paradigma válik belőle. A paradigma ezután meghatározó befolyással lesz arra, hogy általa a tudósok mit vesznek észre és mit hagynak figyelmen kívül. A paradigma szociológiai szűrőként is viselkedik: a tudományos közvélemény egészen addig az elfogadott paradigma követését várja el a terület kutatására bejelentkező tudósoktól, amíg egy újabb paradigma át nem veszi a régi helyét.”11

A tudomány kutatásaival természetesen nincs semmi gond, hiszen a Teremtő egyetemes uralma fölötte áll a természet megismerhetőségének és a kijelentett dolgoknak egyaránt. Nyomai fellelhetők a teremtett világban mindenhol, sőt értelmes vizsgálat, gondolkodás útján is eljuthat az ember Őhozzá. Ugyanakkor a természet maga is figyelmeztet arra, hogy ne gondolja magát többnek az ember, mint véges teremtménynek, aki bármilyen nemes erőfeszítéseket is tesz a megismerésért, a válaszok megtalálásáért, soha nem lesz képes – mint véges – megismerni, átfogni a végtelent. Ezért a tudomány művelőinek, illetve az elért eredményeket megismerő embernek is mindenkor különbséget kell tennie bizonyított, illetve bizonyítható tények és hipotézisre, elgondolásra alapozott paradigma között.

A hit oldalán pedig eleve meggyőződésen alapuló bizalom igényeltetik az embertől, hogy az Örökkévaló kijelentéseit Tőle származónak és igaznak fogadja el. Így tehát azt mondhatjuk, hogy az embernek lehetősége van elmenni a megismerhetőség határáig, ugyanakkor alázattal el kell fogadnia, hogy „A titkok az Örökkévalóé, a mi Istenünké, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a mi fiainkéi mindörökké, hogy ennek a törvénynek minden szavát megtartsuk.”12

A hit „nem ad mindenre azonnal választ; nem követeli, hogy a tudomány ma mindenben igazat adjon neki; nem ijed meg, ha bizonyos jelenségek ellentétesnek tűnnek Isten Szavával; a hit annyira bizonyos az Igében, hogy derűsen tárja föl kételyeit, és képes várni a homályos dolgok megvilágosodására”.13

 

 

Jegyzetek
1 Abraham Meistert idézi Werner Gitt: Meg van írva! A Biblia igaz voltáról. Evangéliumi Kiadó, Budapest, 1995, 139.
2 Végh László: Természettudomány és vallás. Kálvin Kiadó, Budapest, 2002, 34.
3 Joseph H. Hertz (szerk.): Mózes öt könyve és a haftárák I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984, 5.
4 https://hu.wikipedia.org/wiki/Radiometrikus_kormeghatározás
5 www.ace.hu/am/2012_3/AM-12-03-SE.pdf
6 Csillag Dóra – Miklós Tamás (szerk.): Zohár a Teremtés könyvéről. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, é. n., 228.
7 Gleason L. Archer: Az ószövetségi bevezetés vizsgálata. KIA, Budapest, 2001, 221.
8 Szalai András: A Genezis műfaji értelmezése. Apológia Kutatóközpont, Budapest, 2009, 1.
9 1Móz 1,3.
10 Széfer Jób 38,1–4.
11 Szabados Ádám: A Wellhausen-paradigma hanyatlása?
12 5Móz 29,29.
13 Henri Blocher: Kezdetben. Harmat Kiadó, Budapest, 1998, 272.